#koszovói függetlenség


Szlovákia visszavonja katonáit Koszovóból
 

Szlovákia visszavonja katonáit Koszovóból

Szlovákia visszavonja katonáit a KFOR koszovói missziójából - jelentette be Iveta Radicová szlovák miniszterelnök hétfőn a koszovói Sajkovacban, amikor néhány órás látogatást tett a volt szerb tartományban szolgáló szlovák katonáknál.

MTI MTI

Lemondott a koszovói elnök
 

Lemondott a koszovói elnök

Bejelentette lemondását az államfői tisztségről Fatmir Sejdiu koszovói elnök hétfőn, néhány nappal azután, hogy az alkotmánybíróság úgy foglalt állást: egyszerre nem tölthet be államfői és pártelnöki tisztséget.

MTI MTI




Mire számíthat az ENSZ előtt Belgrád Koszovó ügyében?
 

Mire számíthat az ENSZ előtt Belgrád Koszovó ügyében?

A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) júliusi döntését, miszerint Koszovó függetlenségének kikiáltása nem sértette a nemzetközi jogot, megdöbbenés fogadta Belgrádban. Napokig tartott, amíg Szerbia összetákolta a döntés számára kedvező értelmezését. Eszerint a hágai testület ugyan a nemzetközi joggal egybecsengőnek minősítette a függetlenségi nyilatkozatot, ám arról nem közölt semmit, hogy a függetlenség gyakorlása is törvényes-e.

MTI MTI





 

"Ez egy nehéz pillanat Szerbia számára"

A világ 55 országa "nagyon közel" van ahhoz, hogy elismerje Koszovót független államként - mondta a szerb külügyminiszter a belgrádi parlamentben a közszolgálati tévé hétfői jelentése szerint.

MTI MTI

Tőkés szerencsétlen példázata – Koszovó árnyéka Erdélyre vetül
 

Tőkés szerencsétlen példázata – Koszovó árnyéka Erdélyre vetül

Tőkés László Európa-parlamenti képviselő – az intézmény egyik néppárti alelnöke – a tusnádfűrdői találkozón ismét autonómiát követelt a Székelyföldnek. Koszovó példáját emlegette – a hágai Nemzetközi Bíróság a napokban visszamenőleg legalizálta az albán terület kiválását Szerbiából. A románság, ha autonómiáról hall, az ország feldarabolását vizionálja, ezért Tőkés szavai inkább visszariasztó hatásúak: a jogosan elvárt autonómia megvalósulása még messzebbre tolódott ki.

toma toma